Tájékoztatás a Dialóg Campus Kiadó átalakulásáról

Alkotásra fel! (Pályázati felhívás 9-14 éves fiataloknak)

2014. 11. 21.

Ha tetszett a Klaudia és az első csók című regény, és szívesen végiggondolnád, hogy mi is történt a divatbemutatón, akkor írd meg nekünk, és a legjobb történeteket leközöljük a Klaudia – Ezek a fiúk...?! című negyedik kötetben.

Írd meg, szerinted hogyan zajlott le a diák formatervezői verseny divatbemutatója! Csak néhány ötlet, amiről írni lehet. Például: volt-e veszekedés, összeütközés Marietta és Klaudia között? Sikerült-e Klaudiának teljesen kibékülnie a barátnőivel? Tudott-e jól együtt dolgozni Ágnes és Bogi? Hogyan viselkedtek a fiúk, például Zalán, aki a cipekedésben, anyagbeszerzésben segített, és a többiek, Gabi, Albert és főleg Géb, aki már mindkét lánnyal járt...? Miért csak másodikok lettek?

Elsősorban prózai műveket: 2-3 oldalas (3000-7000 karakter) novellákat várunk, de verset is lehet írni, (12-48 sor terjedelemben). A pályaműveket gépelve, e-mailben kérjük elküldeni a fedina.lidia@gmail.com címre.

Képregény is készíthető fekete-fehérben, [legfeljebb 6 vagy 12 db, kb. 5 x 5 cm-es képkockában, vagy az ennek a méretnek megfelelő (10 x 15 cm), maximum 2 könyvoldalt kitevő kivitelben]. A képerényeket papíron kérjük beküldeni a kiadó címére (másolat is megfelelő): Dialóg Eötvös és HVG-ORAC Könyvesbolt, 1053 Budapest, Károlyi u. 17.

Pályázatot 9-14 éves korú fiatalok adhatnak be.
 
A pályázat mellett írjátok meg a pályázó nevét, életkorát, értesítési e-mail címét, valamint iskolájának nevét és címét.

A pályázat beérkezésének határideje: 2015. január 4. (éjfél)

Kérjük a határidő betartását. Késve beérkező, a megadottnál lényegesen rövidebb vagy hosszabb pályaműveket nem bíráljuk el. Képregényt, levélben érkezett alkotást nem küldünk vissza.
     
Eredményhirdetés: 2015. január 20.
Csak a nyerteseket értesítjük (e-mailben).

Az alkotás öröme után a legfantasztikusabb dolog, vagyis a nyeremény:

A kiválasztott alkotás a nyertes pályázó neve alatt megjelenik a Klaudia-sorozat 4. kötetében (Ezek a fiúk...?!), amelyből a könyv megjelenésekor egy tiszteletpéldányt is küldünk az alkotónak!

Alkotásra fel!
                               
Fedina Lídia, író

és a
Dialóg Campus Kiadó Dialóg Junior csapata


A megjelentetésre kiválasztott alkotás szerzőjétől Fedina Lídia, illetve a kiadó kérhet kisebb változtatásokat tekintettel a könyv formátumára, szerkesztési elveire. A megjelentetni kívánt alkotás nyelvhelyességét és helyesírását a kiadó ellenőrzi, javítás esetén, ha a szerző kívánja, a javításokat e-mailben eljuttatjuk részére, hogy a végleges szöveget jóváhagyhassa. A  nyertes pályázó alkotásának megjelentetését szülői beleegyező nyilatkozat ellenében vállaljuk, melyben a kiskorú pályázó törvényes képviselője nyilatkozik a kötet részeként megjelent mű szerzői jogainak a Klaudia-sorozat jogtulajdonosaira való átruházásáról.

Hozzászólások
Keresés
ÚJDONSÁGOK
Dialóg Life
  • Gyermekeink és a hit
  • Szüleink elengedése - Egy élet felszámolása
  • Hálóban - Hogyan óvjuk meg gyermekeinket az internet veszélyeitől
  • Anyanyelvi észtekergető - Kreatív nyelvi feladatsorok 6-7. és 8-10. osztályosok számára
  • A munka élvezetének titka - A tevékenység adta siker és életöröm


Könyvesboltjaink

Dialóg Eötvös és

HVG-ORAC Könyvesbolt

1053 Budapest, Károlyi u. 17.
Telefon: 06-1-269-95-33
E-mail: nemeth.istvan@dialogcampus.hu
Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 10.00–18.00-ig

 

Dialóg Kaptár Könyvesbolt

7622 Pécs, Universitas u. 2/a
(a Tudásközpont mélyföldszintjén)
Telefon: 06-72-501-630
E-mail: kaptar@dialogcampus.hu
Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 9.00–12.00-ig és 12.30–17.30-ig





Hírlevél

Online
ügyfélszolgálat