Ismertető
Tartalom
Vélemények
A szerzőről

Nárai Márta, Reisinger Adrienn

Társadalmi felelősségvállalás és részvétel – A lokális és területi közösségi folyamatokban

Megjelenés2016-06-30
Méret: B5
Terjedelem296
Kötéskartonált
ISBN978-615-5376-82-5
Jelenleg rendelhető.

Ár: 4 980 Ft

Internetes ár: 3 985 Ft

Megrendelés

 
Nyomtatott formában
3 985 Ft

db

Napjaink társadalmi, gazdasági változásai, folyamatai, illetve azok kezelése felelős társadalmi létet kíván meg nemcsak a vállalatoktól, hanem a civil szervezetektől és az egyénektől is. A kötet ez utóbbiak nézőpontjából mutatja be a társadalmi felelősségvállalást. A szervezetek és egyének aktívabb társadalmi szerepvállalásának, a szűkebb-tágabb közösség jelenének és jövőjének alakításában való részvételének és felelős cselekvésének fő megvalósulási színtere a helyi társadalom, a település szintje. Ugyanakkor ez a lokális közösségi szerepvállalás képezi az alapját a térségi, regionális, országos vagy akár a makroregionális bevonódásnak.
A társadalmi felelősségvállalás fogalmi rendszere nem választható el a részvételi demokrácia és társadalmi részvétel témakörétől. A szerzők úgy gondolják, ezek egymás feltételeként határozhatók meg: ha nincsenek
meg a társadalmi felelősségvállalás csírái, akkor aligha fog megvalósulni a társadalmi szerepvállalás és a részvétel, illetve, ha a részvételi elvek nem biztosítottak, akkor társadalmi szinten vállalt felelősségről sem beszélhetünk.
A kötet elméleti ismeretanyagát empirikus kutatási eredmények teszik teljessé.

1. Bevezetés

2. A társadalmi felelősségvállalás koncepciója  
2.1. Általában a felelősségvállalásról
2.2. Egyéni felelősségvállalás
2.2.1. Egyéni személyes felelősségvállalás
2.2.2. Egyéni társadalmi felelősségvállalás
2.3. Civil/nonprofit szervezetek felelősségvállalása
2.3.1. A civil/nonprofit szektor fogalmi magyarázata
2.3.2. A civil/nonprofit szervezetek felelősségvállalása
2.3.3. Társadalmi felelősségvállalás a megkérdezett állampolgárok, civil szervezetek és gyakorlati szakemberek szemével
2.3.3.1. Lakossági értelmezés
2.3.3.2. Civil szervezeti értelmezés

3. A részvételi demokrácia és társadalmi részvétel
3.1. A részvételi demokrácia tartalma
3.2. A részvételi demokrácia eredete
3.3. Képviseleti demokrácia részvételi elemekkel – Az aktív demokrácia
3.4. Kik és miben vehetnek részt? A társadalmi részvétel meghatározása
3.4.1. A társadalmi részvétel definíciója
3.4.2. Társadalmi részvétel és a helyi kormányzás
3.4.3. A társadalmi részvétel szintjei
3.4.4. Érvek a társadalmi részvétel mellett és ellen
3.4.4.1. Gazdasági és társadalmi érvek a részvétel mellett
3.4.4.2. Gazdasági és társadalmi érvek a társadalmi részvétel ellen
3.4.5. A társadalmi részvétel előfeltételei
3.4.5.1. A helyi szereplők pozitív attitűdje
3.4.5.2. Társadalmi tőke
3.4.5.3. Bizalom
3.4.5.4. Erős civil/nonprofit szektor, civilbarát önkormányzatok
3.4.5.5. Oktatás: Közösségben élni – miért kell ezt oktatni?
3.5. Társadalmi felelősségvállalás és részvétel – Területi szemlélet
3.5.1. Állampolgárok
3.5.2. Civil/nonprofit szervezetek
3.6. Társadalmi felelősségvállalás és részvétel – Módszerek és technikák
3.6.1. Módszerek és technikák
3.6.2. A hagyományos technikák ismertetése
3.6.3. Az információt gyűjtő és szolgáltató modern technikák bemutatása
3.6.3.1. Események, rendezvények
3.6.3.2. Felmérések
3.6.3.3. Média, kiadványok
3.6.3.4. Kutatás, pályázat, képzések
3.6.4. Interaktív modern eszközök
3.6.4.1. Telekommunikációs eszközök
3.6.4.2. Egyéb interaktív módszerek
3.6.5. Konzultatív technikák
3.6.5.1. Részvételi költségvetés – A társadalmi részvétel „atyja”
3.6.5.2. Állampolgári Tanácsok (Citizen’s Jury)
3.6.5.3. Konszenzus konferencia
3.6.5.4 Tudományos Műhely
3.6.5.5. Városi konferenciák
3.6.5.6. Állampolgári Parlament
3.6.5.7. Jövőműhely
3.6.5.8. Vitázó közvélemény-kutatás (Deliberative poll)
3.6.5.9. World Café
3.6.5.10. A konzultatív eszközökről összességében
3.6.6. A megkérdezett állampolgárok és a részvételi módszerek – a kérdőíves kutatásunk eredményei
3.6.6.1. A részvételi módszerek ismerete
3.6.6.2. A részvétel gyakorisága
3.6.7. A megkérdezett civil/nonprofit szervezetek és a részvételi
módszerek – A kérdőíves kutatásunk eredményei
3.7. A részvétel népszerűsítését segítő pozitív kezdeményezések


4. Az egyéni társadalmi felelősségvállalás (ISR )
4.1. Az egyének lehetőségei a társadalmi felelősségvállalásra – lakossági
és szervezeti vélemények
4.2. Részvétel civil/nonprofit szervezetekben: alapítás és tagsági viszony
4.2.1. A szervezeti részvétel jelentősége
4.2.2. Az alapítási folyamat
4.2.3. A társadalmi önszerveződési aktivitás mértéke és területisége a civil/
nonprofit szervezetek számossága alapján
4.2.4. A társadalmi önszerveződési aktivitás mértéke a részvétel alapján – Empirikus kutatásunk eredményei
4.3. Önkéntes tevékenység vállalása
4.3.1. Az önkéntességről általában
4.3.2. Az önkéntesség volumene
4.3.3. Törekvések az önkéntes tevékenység népszerűsítésére
4.3.4. Empirikus kutatásunk önkéntességgel kapcsolatos eredményei
4.4. Adományozás
4.4.1. Gyakorlati vonatkozások – Magyarországi jellemzők
4.4.2. Adományozási szokások az általunk megkérdezettek körében
4.4.2.1. Adományozói magatartás
4.4.2.2. Az adományozás társadalmi háttere
4.4.2.3. Az adományozók motiváció
4.4.3. A pénzbeli támogatás speciális formája – az SZJA 1%-ának
felajánlása civil szervezetek számára
4.4.3.1. Törvényi vonatkozások
4.4.3.2. Empirikus eredmények
4.5. Az embertársakért, közösségért vállalt felelősség egyéb módjai –
közösségi kezdeményezésekben való részvétel
4.6. Környezeti felelősség
4.6.1. Környezettudatos viselkedés
4.6.2. A megkérdezett állampolgárok környezettudatossága

5. Civil/nonprofit szervezetek felelősségvállalása 
5.1. A civil/nonprofit szervezetek szerepe és jelentősége
5.2. A civil/nonprofit szervezetek működési területei
5.3. Civil társadalmi szerepvállalás és felelősségvállalás a gyakorlatban
5.3.1. Szerepvállalási formák
5.3.1.1. Adománygyűjtés és -osztás, támogatás, segítségnyújtás
5.3.1.2. Szolgáltatásnyújtás
5.3.1.3. Foglalkoztatás, munkahelyteremtés
5.3.1.4. Kulturális, szabadidős igények kielégítése, ismeretbővítés lehetőségének megteremtése
5.3.1.4.1. Rendezvényszervezés
5.3.1.4.2. Kiadványok megjelentetése
5.3.1.5. Közélet alakítása, közügyek befolyásolása, fejlesztésben való részvétel
5.3.1.5.1. Önkormányzat döntés-előkészítő munkájába való bekapcsolódás, civil kontroll
5.3.1.5.2. Közéletben való aktív szerepvállalás
5.3.1.5.3. Település- és területfejlesztésben való aktív szerepvállalás
5.3.1.6. Közösségépítés és -formálás, közösségszervezés, -fejlesztés, társadalmi integráció
5.3.2. Empirikus eredmények – Az észak-dunántúli civil/nonprofit szervezetek körében végzett kutatás tapasztalatai

6. Az állampolgárok és civil/nonprofit szervezetek részvétele a fejlesztési folyamatokban
6.1. Fejlesztés – Helyi fejlesztés – Tervezés
6.2. Hagyományos és közösségi tervezés
6.3. A részvétel módjai a tervezési, fejlesztési folyamatban
6.3.1. A lakosság lehetőségei
6.3.2. A civil/nonprofit szervezetek fejlesztéspolitikai szerepe
6.4. Aktív önkormányzat – Aktív társadalom (?)
6.5. Empirikus eredmények
6.5.1. Az állampolgárok részvétele az önkormányzatok döntéselőkészítésében
6.5.2. A civil/nonprofit szervezetek részvétele az önkormányzatok
döntés-előkészítésében

7. Felelősségvállalás és részvétel: a z állampolgárok és civil/nonprofit szervezetek aktivitása – Összegző megállapításaink
7.1. Az állampolgárok aktivitása
7.2. A civil/nonprofit szervezetek szerepének, jelentőségének megítélése
7.3. A cselekvő polgárért, a cselekvő közösségért
Melléklet: A kutatás módszere és körülményei
Az állampolgárok körében folytatott kérdőíves felmérés módszertana
A minta jellemzői
A civil/nonprofit szervezetek körében történt kérdőíves felmérés módszertana
Az alapsokaság jellemzői
A minta jellemzői
Interjúk
Irodalomjegyzék

Nincs még vélemény!



Jelentkezzen be az oldalra, és írja meg véleményét!


Nárai Márta

Dr. Nárai Márta (1970) szociológus, egyetemi docens. A győri Széchenyi István Egyetem Szociális Tanulmányok Tanszék
oktatója, a Közösségi és civil tanulmányok mesterképzési szak szakvezetője. Az MTA KRTK RKI Nyugat-magyarországi
Tudományos Osztály munkatársa, valamint a Civil Szemle főszerkesztője. Kutatási területei: civil társadalom,
civil/nonprofit szervezetek helyzete és szerepe, társadalmi felelősségvállalás, ifjúságszociológia.

Reisinger Adrienn

Dr. Reisinger Adrienn (1981) közgazdász, egyetemi adjunktus, a győri Széchenyi István Egyetem Gazdasági Elemzések
Tanszékének oktatója, a Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola tudományos titkára. Kutatási területei:
társadalmi részvétel, aktív demokrácia, társadalmi felelősségvállalás, a civil/nonprofit szervezetek helyi fejlesztésben
betöltött szerepének vizsgálata.

Kapcsolódó termékek

A hazai ipari parkok különböző dimenzióban

Szerző: Kiss Éva

Internetes ár 2 784 Ft

db

Részletek

A területi tőke a városfejlődésben - A Győr-kód

Szerző: Rechnitzer János

Internetes ár 3 984 Ft

db

Részletek

Magyarország közigazgatási földrajza

Szerző: Hajdú Zoltán

Internetes ár 4 784 Ft

db

Részletek

A földrajzi tényezők szerepe a településfejlődésben

Szerző: Elekes Tibor

Internetes ár 3 184 Ft

db

Részletek

Területi politika (Akadémiai Kiadó)

Szerző: Smahó Melinda, Rechnitzer János

Internetes ár 4 750 Ft

db

Részletek

Ha mozdul a kő (Pro Pannonia)

Szerző:

Internetes ár 2 000 Ft

db

Részletek

Újraiparosodás Közép-Európában

Szerző:

Internetes ár 3 984 Ft

db

Részletek

A magyar decentralizáció kudarca nyomában

Szerző: Pálné Kovács Ilona (szerk.)

Internetes ár 3 984 Ft

db

Részletek
Keresés
ÚJDONSÁGOK
Dialóg Life
  • Békében élni szüleinkkel – Ahogy a konfliktusaink feloldhatók
  • Szabaduljunk meg lelki terheinktől - Éljünk könnyebben!
  • Szüleink elengedése - Egy élet felszámolása
  • Gyermekeink és a hit
  • Kis méregzsákok - Építsük le az agressziót játékokkal!


Könyvesboltjaink

Dialóg Eötvös és

HVG-ORAC Könyvesbolt

1053 Budapest, Károlyi u. 17.
Telefon: 06-1-269-95-33
E-mail: nemeth.istvan@dialogcampus.hu
Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 10.00–18.00-ig

 

Dialóg Kaptár Könyvesbolt

7622 Pécs, Universitas u. 2/a
(a Tudásközpont mélyföldszintjén)
Telefon: 06-72-501-630
E-mail: kaptar@dialogcampus.hu
Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 9.00–12.00-ig és 12.30–17.30-ig





Hírlevél

Online
ügyfélszolgálat