Kiemelt Híreink

Kengyel Miklós emlékére

2017. október 4-én, hatvannégy éves korában elhunyt Prof. Dr. Kengyel Miklós. Megrendülten emlékezünk egykori Szerzőnkre.

 

Kengyel Miklós a PTE Állam- és Jogtudományi Karán végzett, és ugyanott kezdett dolgozni. 1991-ben kapta első tanszékvezetői megbízatását, amikor kinevezték a Polgári Eljárásjogi Tanszék élére. 1991 és 1993 között a kar dékánhelyettese volt, majd 1993-ban három évre szóló dékáni kinevezést kapott. 1996 és 1999 közötti időre újraválasztották. Ez idő alatt kitárt szívvel, nagy lelkesedéssel működött együtt a Dialóg Campus Kiadóval: sorra jelentek meg kiadónknál az Állam- és Jogtudományi Kar könyvei. Sok kiváló kötetet jelentethettünk meg Professzor úr elkötelezett szakmai munkájának hála, aki nemcsak a művek tudományos színvonalát tartotta szem előtt, de nagyra becsülte a könyvszakmát is, és támogatta az igényes, szép kiadványok megszületését. Öröm volt együtt dolgozni Kengyel Miklóssal Perkultúra című kötetének megjelentetésén.

2015-ben váratlan fordulat történt a pályafutásában. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar dékánjának a javaslatára a Kari Tanács megszüntette a Polgári Eljárásjogi Tanszéket, amelynek 1991 óta a vezetője volt.
2015. május 15-től a Nemzeti Közszolgálati Egyetem részmunkaidős kutató professzora, szeptember 1-től a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi tanára lett.

Páratlan tudású és kiemelkedő szakmai tekintélynek örvendő tanár volt. Megtiszteltetés, hogy bizalmába fogadta kiadónkat, és hálásan emlékezünk a közösen töltött értékes időre.

Hozzászólások
Keresés
ÚJDONSÁGOK
Dialóg Life
  • Ne féljünk mások könnyeitől - Hogyan segítsük gyászoló barátainkat és hozzátartozóinkat?
  • Szabaduljunk meg lelki terheinktől - Éljünk könnyebben!
  • Békében élni szüleinkkel – Ahogy a konfliktusaink feloldhatók
  • A léleknek idő kell
  • Gyermekeink és a hit


Könyvesboltjaink

Dialóg Eötvös és

HVG-ORAC Könyvesbolt

1053 Budapest, Károlyi u. 17.
Telefon: 06-1-269-95-33
E-mail: nemeth.istvan@dialogcampus.hu
Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 10.00–18.00-ig

 

Dialóg Kaptár Könyvesbolt

7622 Pécs, Universitas u. 2/a
(a Tudásközpont mélyföldszintjén)
Telefon: 06-72-501-630
E-mail: kaptar@dialogcampus.hu
Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 9.00–12.00-ig és 12.30–17.30-ig





Hírlevél

Online
ügyfélszolgálat