Könyvek, E-bookok
Ismertető
Tartalom
Vélemények
A szerzőről

A Kúria és elnökei I. - Bibliotheca Curiae sorozat (HVG-ORAC)

Megjelenés2014-05-15
Méret: B/5
Terjedelem236
Kötéskartonált
ISBN978-963-258-235-1
Jelenleg rendelhető.

Ár: 5 000 Ft

Internetes ár: 5 000 Ft

Megrendelés

 
Nyomtatott formában
5 000 Ft

db

2013 nyarán a Kúria és a Magyar Nemzeti Levéltár közös konferencia-sorozatot indított útjára „Életutak – pályaképek” címmel. A konferenciák előadói – e kötet szerzői – egykori kúriai elnökök életpályáját, szakmai munkásságát mutatják be, és ezzel együtt azt a történelmi korszakot és annak igazságügyi helyzetét is, amelyben az adott legfőbb bírák működtek.

A Kúria – az ország legmagasabb szintű ítélkezési fóruma – szervezetében, hatáskörében és elnevezésében is számtalan változáson ment keresztül az elmúlt évszázadok folyamán. A bíráskodási hagyományok, a jó bíróról alkotott kép és a vele szemben támasztott követelmények azonban mind a mai napig végigkísérik a Kúria törvénykezési tevékenységét.

A kúriai elnökökről szóló kötet egyfelől emléket kíván állítani e jeles bíráknak, másfelől pedig, az igazságszolgáltatás és a bírósági szervezet története iránt érdeklődő olvasóval ismerteti meg a XVIII–XX. századi felsőbírósági tradíciókat.

Tartalom:

  • Előszó (Darák Péter, a Kúria elnöke)
  • Tuza Csilla: Galánthai Fekete György pályafutása (1711–1788)
  • Kulcsár Krisztina: Idegenként a Hétszemélyes Tábla élén. Albert szász-tescheni herceg elnöksége (1766–1781)
  • Bódiné Beliznai Kinga: „Római fő Justitia székében” Székhelyi (ifj.) Majláth György pályája (1818–1883)
  • Bódiné Beliznai Kinga: Perczel Béla (1819–1888)
  • Bódiné Beliznai Kinga: Szabó Miklós életútja (1821–1907)
  • Zinner Tibor: A nyilaskeresztesek kúriai elnöke, dr. Szemák Jenő (1887–1971)
  • Katona Klára: A Kúria működése a második világháború után a Legfelsőbb Bíróság létrejöttéig (1945–1959)
  • Zinner Tibor: Debreceni bíróból kúriai elnök. Adalékok dr. Kerekess István életútjához (1878–1958)
  • Gaálné Barcs Eszter: A Legfelsőbb Bíróság 1950 után

 

Nincs még vélemény!



Jelentkezzen be az oldalra, és írja meg véleményét!


Keresés
ÚJDONSÁGOK
Dialóg Life


Könyvesboltjaink

Dialóg Eötvös és

HVG-ORAC Könyvesbolt

1053 Budapest, Károlyi u. 17.
Telefon: 06-1-269-95-33
E-mail: nemeth.istvan@dialogcampus.hu
Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 10.00–18.00-ig

 

Dialóg Kaptár Könyvesbolt

7622 Pécs, Universitas u. 2/a
(a Tudásközpont mélyföldszintjén)
Telefon: 06-72-501-630
E-mail: kaptar@dialogcampus.hu
Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 9.00–12.00-ig és 12.30–17.30-ig





Hírlevél

Online
ügyfélszolgálat