Könyvek, E-bookok
Ismertető
Tartalom
Vélemények
A szerzőről

Ünnepi kötet a 70 éves Janza Frigyes tiszteletére

Megjelenés0000-00-00
Méret: B5
Terjedelem600
Kötéskeménytáblás
ISBN978-615-5680-44-1
Jelenleg nem rendelhető.

Ár: 0 Ft

Internetes ár: 0 Ft

Megrendelés

 
Nyomtatott formában
0 Ft

Dr. Janza Frigyes nyugállományú rendőr vezérőrnagy, címzetes egyetemi tanár szakmai életútja példaértékű. Közel öt évtizedes belügyi szolgálata során is mindvégig az volt a célja, hogy a szakmai szempontok következetes érvényesítése mellett harmóniát teremtsen a hivatásrendbeli értékek között. Védelmezi a fegyveres szervek értékeit, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a hivatásrend igyekezzen korszerűsíteni, modernizálni önmagát, és legyen nyitott a társadalmi kihívásokra, elvárásokra.
Az emberi-szakmai konfliktusok harmonikus megoldását helyezi előtérbe, így mindig a beosztott állomány képességének a legszélesebb körű kibontakoztatására törekedett.
A Belügyminisztérium, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a rendészeti szervek vezetői köszöntővel, a rendészettudomány és a kapcsolódó tudományterületek művelői több mint negyven tanulmánnyal tisztelegnek az ünnepelt életpályája előtt: barátai, egykori és jelenlegi munkatársai, vezetői és beosztottai méltatják életútját, életművét, emberségét és szakmai elkötelezettségét hetvenedik születésnapja alkalmából.

 

Nincs még vélemény!



Jelentkezzen be az oldalra, és írja meg véleményét!


Kapcsolódó termékek

Borjogi alapismeretek

Szerző: Prónay Bence

Internetes ár 2 784 Ft

db

Részletek

A jogi szabályozás eredményessége

Szerző: Visegrády Antal

Internetes ár 1 584 Ft

db

Részletek

Tanúvédelem

Szerző: Csányi Csaba

Internetes ár 3 184 Ft

db

Részletek

Közszolgálati jogi tansegédlet(NKE)

Szerző:

Internetes ár 770 Ft

db

Részletek

Büntetőjog II. - Az anyagi büntetőjog különös része

Szerző: Kis Norbert, Hollán Miklós

Internetes ár 3 984 Ft

db

Részletek
Keresés
ÚJDONSÁGOK
Dialóg Life


Könyvesboltjaink

Dialóg Eötvös és

HVG-ORAC Könyvesbolt

1053 Budapest, Károlyi u. 17.
Telefon: 06-1-269-95-33
E-mail: nemeth.istvan@dialogcampus.hu
Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 10.00–18.00-ig

 

Dialóg Kaptár Könyvesbolt

7622 Pécs, Universitas u. 2/a
(a Tudásközpont mélyföldszintjén)
Telefon: 06-72-501-630
E-mail: kaptar@dialogcampus.hu
Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 9.00–12.00-ig és 12.30–17.30-ig





Hírlevél

Online
ügyfélszolgálat